2014. november 25., kedd

Onomichi U2 - A bringatúrák más dimenziója


Az Onomichi U2 felülnézetből,
háttérben a kikötő és a kerékpárral is bejárható szigetek.
   
A holland kerékpárutak és a csílei önzáró bicaj után következzék egy kis japán kitekintés, megnyílt ugyanis az Onomichi U2 névre keresztelt, kifejezetten bringásokra szakosodott többfunkciós létesítmény. A komplexumban található étterem, hotel, kávézó, ruha- és kerékpárbolt is, de a hely egyediségét mégis annak köszönheti, hogy a praktikus belső elrendezés révén a vendég az egész teret bejárhatja és minden szolgáltatást igénybe vehet úgy, hogy közben le sem kell szállnia a kerékpárjáról. Ez nagymértékben leegyszerűsíti a betérő bringások életét, hisz nem kell gondoskodni a kerékpár és a csomagok biztonságáról, sokkal egyszerűbben és kényelmesebben intézheti dolgait, megihat egy kávét vagy épp ajándékot vásárolhat.

A kerékpárbarát szoba.
   Maga az épület az Onomichi csatorna partján található egykori raktárból lett kialakítva, melyet a még mindig működő kikötő vesz körül. Az átalakítás során  nagy figyelmet  is szenteltek annak, hogy az építmény belesimuljon  ebbe a környezetbe, így egy modern, mégis hagyományos ipari-gyári enteriőr jött létre. Elhelyezkedése révén – a környéken 70km-nyi forgalmas kerékpárút-hálózat található – a tulajdonosok nem csak az ideérkező turistákra, hanem főként a helyi bicajos forgalomra építettek a koncepció megálmodásakor.

   A komplexum luxus hotel része is tartogat az igazi újításokat, hiszen azon túl, hogy nyeregben ülve is be tudunk jelentkezni, a szobákba magunkkal vihetjük hőn szeretett kétkerekűnket és speciális tartóra helyezve nem kell tőle megválnunk éjszakára sem. A közösségi tereket úgy alakították ki és szerelték fel különféle eszközökkel, hogy a kerékpáron szükséges javításokat is el tudja végezni az ott megszálló vendég, valamint ha maga nem boldogul a feladattal, egy profi szakemberekből álló csapattól kérhet segítséget.


Hogy teljes legyen a kényelem és a nyújtott szolgáltatások tárháza, a szobák árában – átszámítva kb. 35-40.000 Ft/éj – benne foglaltatik a bicaj oda- vagy akár hazaszállításának megszervezése, hogy a bringásnak a pihenésen, túrázáson, városnézésen kívül tényleg semmi egyébre ne legyen gondja.










Forrás: spoon-tamago.com

2014. november 19., szerda

Yerka - A csílei önzáró bicaj

   Amíg Hollandia fényes kerékpárútjaival szerepel a nemzetközi sajtó kerékpáros hasábjain, addig Csíléből egy önmagát lezáró bicikliről érkeznek meglehetősen izgalmas és érdekes hírek. Nevén nevezve a gyereket, a Yerka egy olyan speciális, kifejezetten városi igényekhez igazított kerékpár, amit saját alkatrészeinek segítségével lehet lelakatolni.
A tervezők: Andrés Roi Eggers, Cristobal Cabello és Juan José Monsalve.
Forrás: 
washingtonpost.com
   Mikor a három mérnökhallgató Andrés Roi Eggerst, Cristobal Cabellot és Juan José Monsalvet – azzal a szomorú tapasztalattal lett gazdagabb, hogy tolvajok lettek hőn szeretett bringáik új tulajdonosai, elhatározták, hogy kifejlesztenek egy ellophatatlan kétkerekűt, megvédve magukat – és lehetőleg minél több kerékpárost – az ilyen bosszantó kellemetlenségtől.
Az önmagával lezárt Yerka.
Forrás: designboom.com
   Két éves munkájuk gyümölcsének, a Yerkának titka abban rejlik, hogy a váz alsó szárát tulajdonképpen kettő, oldal irányba kihajtható kar alkotja, melyek végeit a könnyedén kihúzható nyeregcső rögzíti. Amellett, hogy így a bringásnak nem kell folyton magával cipelnie egy külön biciklizárat, a legfőbb előnye, hogy míg a zár elfűrészelésével a bicaj maga nem sérül, a Yerka meglovasításához magában a kerékpárban kell kárt tenni, így annak piaci értéke, eladhatósága szenved csorbát és ez egy okos tolvajnak kellőképpen elveszi a kedvét az ilyen bringa ellopásától.

   
   Maga a zárszerkezet a fő prototípuson kulccsal működik, de az alkotók készítettek olyan variációkat is, ahol zárkombináció és okostelefon – Bluetooth-szal – oldja meg a biztonságos lezárást. Ahogy a videón is látszik, a rögzítés kevesebb, mint 20 másodpercet vesz igénybe, ami nagy előny, ha az ember késésben van és persze nincs elvesztegetett idő és szerencsétlenkedés a hagyományos lakat táska mélyéről való előkotorásával sem.

   Az ötlet maga szerintem nagyon szuper, de – mint mindennek – azért ennek is van némi hátulütője, mint például a kerekek rögzítése ezzel a módszerrel nem megoldott és nem is mindenfajta kerékpártárolóban lehet elhelyezni az ilyen bicajt. Természetesen mindent egybevéve jó kis járgány ez a Yerka, tömeggyártását 2015 közepére tervezik, ha láttok egyet Pécsen, légyszi küldjetek róla egy fotót…

2014. november 17., hétfő

Újabb fények a hollandiai éjszakában VIDEÓVAL!

  Daan Roosegaarde holland dizájnert tényleg mélyen megihlette van Gogh Csillagos éj című festménye. Ezúttal nem kerékpársávban alkotott kivételesen művészit, hanem egy olyan egyedülálló biciklis ösvényt álmodott meg és hívott életre, amin varázslatosan kavargó fényörvények tekeregnek az éjjeli sötétben.
Forrás: laughingsquid.com
  A Roosegaarde stúdió munkatársai a Smart Hihgway projekt keretein belül igyekeznek megalkotni a jövő interaktív, fenntartható, a közlekedési körülményekhez igazodó útjait. Ehhez a kutatómunkához kapcsolódik ez a világító bringaút is, melynek működtetése tökéletesen környezetbarát, a nap energiáját használja fel a speciális festék feltöltéséhez, ami így egész éjszaka képes a fény kibocsátására. A közel egy kilométernyi útszakaszban a korábban már megírt világító kerékpársávhoz hasonlóan szorosan egymásba fonódik a legfejlettebb technológiai innováció és a 19. századból ránk maradt kulturális örökség, ezzel élményt adó, társadalmi térré alakítja és egyúttal új funkcióval ruházza fel az egyszerű kerékpárutat.


2014. november 15., szombat

Így biztosíthatod magad kerákpárosként



   A Nőklapja Café közösségi oldalán olvastam egy cikket a biciklisek nagy bajáról, melyről bővebben itt olvashatsz: Nagy bajba kerülhetnek a felelőtlen biciklisek. A cikk tanúbizonysága és a benne megszólaltatott biztosítási szakértő szerint akár több millió forintra is megbírságolható egy balesetet okozó, szabálytalanul közlekedő kerékpáros. Szerintem ez tartalmaz némi drámai túlzást, viszont kíváncsivá tett a kérdéskörrel kapcsolatban.

   Nekiveselkedtem hát a témának – nasibespájzolás, egyeneshát, nagylevegő –, hogy na én most összegyűjtöm valamennyi bringával kapcsolatos biztosítást, de hát legnagyobb csodálkozásomra nem sokáig jutottam. Történt ez abból az okból, hogy jelen pillanatban mindösszesen háromféle, kerékpárhoz köthető biztosítás létezik kis hazánkban… De legalább csak arról kell dönteni, hogy kell vagy nem.

AegonA kerékpár biztosítás

   Az Aegon egy remekül strukturált, jól áttekinthető és laikusként megfelelő szintű tájékoztatást adó felületen mutatja be az általa nyújtott biztosítási szolgáltatást. Az ajánlatuk kiterjed a biciklilopásra, elemi károk vagy töréskárok rendezésére. Tetszik, hogy online ügyintézéssel, egyszerűen lehet szerződni és egy 12 oldalas szabályzatból viszonylag gyorsan tájékozódhatunk a feltételekről, valamint területi hatálya kiterjed az egész Európai Unióra. Ami számomra negatív, hogy csak 10 évesnél fiatalabb bicajt biztosítanak és azt is csak az alapferszerelésekig, a kifizetés pedig csak akkor történik meg, ha a kerékpárt emberi erővel mozdíthatatlan, fix tárgyhoz rögzített állapotából vitték el, a biztosított a rendőrségnél tett feljelentést igazolni tudja és a rögzítéshez használt kerékpárzár/ak kulcsát vagy vásárlási számláját be tudja mutatni.

Részletek ITT!
Aegon kerékpár biztosítások.
Magyar Kerépkárosklub A felelősség- és balesetbiztosítás

  Az éves tagdíj befizetésével egyidejűleg a klub szerződik az UNIQA biztosítóval, így ha káresemény ér, csak fel kell hívnod a +36 1 544 5866-as telefonszámot és már kezdik is intézni az ügyed. Feltétele, hogy szabályos közlekedés közben, Magyarország területén ért baleset vagy okoztál kárt és hogy 24 órán belül értesítetted az intézetet. Ezek teljesülésekor térítik orvosi költségeidet, kórházi ellátásod, okozott kár esetében pedig akár 2.000.000 Ft-ot is fizetnek helyetted. Jómagam ezt a biztosítási formát választottam: egyrészről ez a legolcsóbb, másrészről pedig a tagdíjjal a Magyar Kerékpárosklub munkáját is támogatom, ráadásul egyéb kedvezményekre is feljogosít a tagság.
Részletek ITT!
Kerékpáros Klub által kínált biztosítás.

VeloHelp VitalA kerékpáros utasbiztosítás

   Ezt a szintén egy éves baleset- és felelősségbiztosítást szintén az UNIQA biztosító kínálja. Specialitását az adja, hogy a biztosítás információs szolgáltatással van megspékelve, mely keretein belül segítséget nyújtanak a sérült kerékpár megjavításához vagy épp megkeresik a legközelebbi kerékpárszervizt, káresemény bekövetkeztekor pedig gondoskodnak a jogos érdekképviseletről, szakértői vélemény készítéséről – melynek díja őket terheli –, továbbá a szolgáltatások közé tartozik a „kísérő autóra vonatkozó autós assistance szolgáltatás” is. Hátránya, hogy csak Magyarország területére érvényes és a poggyászbiztosítás része például nem vonatkozik telefonra, fényképezőre, pénzre, bankkártyára, tulajdonképpen semmire sem, ami egy kerékpártúra alkalmával a táskában van. Szintén 24 órán belüli bejelentési kötelezettséggel jár és minden igazolni kell tanúkkal, fényképekkel, hivatalos jegyzőkönyvekkel.
Részletek ITT!
VeloHelp Vital kerékpáros biztosítás.